Vissza a kezdőlaphoz

Védőszentünk

Szent Péter

(*Betszaida, +Róma, 67 körül)
Ünnepe: június 29.

Simeon, ahogyan születésétől fogva nevezték (vagy Simon, ahogyan neve görögösen hangzik az Újszövetségben) egy bizonyos Jona (Johannesz) fia Betszaidából, a Genezáreti tó partján lévő halászfaluból származott. Házasságkötésekor átköltözött Kafarnaumba, anyósa házába, akit az evangélium szerint Jézus csodája gyógyított meg (Mk 1,29-31).

A szinoptikusok elbeszélése szerint a Genezáreti tavon halásztak testvérével, Andrással, amikor Jézus elhívta őket, hogy legyenek a tanítványai. „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” (Lk 5,10) A későbbi hagyomány joggal tekintette gondviselésszerűnek, hogy Simon foglalkozása szerint épp halász volt. Tanítvánnyá való meghívásában már ott cseng a későbbi meghívás, az emberhalászok között az első, a mindenkiért felelős emberhalász meghívása. Péter ugyan nem mutatkozott a legmegbízhatóbbnak Jézus követői között, mégis az Úr három legbizalmasabb embere közé számított. És Jézus már földi működésének idején megadta neki társai szószólójának szerepét. A többi tanítvány nevében Simon cselekedett (Mk 8,32).

Jézus adta neki az arám Kéfás nevet, amit később görögre Petroszként fordított valószínűleg már maga az apostol. Ennek magyaros átirata a Péter. Mivel a kéfás szó magyar jelentése kőszikla, a katolikus hagyomány a névadáson túlmenő hivatalalapítást lát, különösen Jézus kommentárja miatt: „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta.” (Mt 16,18) Ez az ígéret teljhatalmat és felelősséget foglal magában. Simonnak, mint a Messiás Jézus által építendő hívő közösség szilárd alapjának kell az Egyház fennállása és egysége biztosítékának lennie. S mint ilyennek, üdvösségközvetítő teljhatalommal kell rendelkeznie. Ezt bizonyítja a hozzáfűzött képes beszéd a mennyek országa kulcsainak, az oldás és kötés hatalmának átadásáról (Mt 16,19). S e teljhatalom átadását erősíti meg a második nagy meghívás a maga pásztorképével.

Az 1Kor 15,5, Lk 24,34, Mk 17,7 és Jn 21. fejezetének egyöntetű tanúsága egy rendkívül figyelemreméltó tényt bizonyít: a feltámadt Jézus Simont részesítette abban a kitüntetésben, hogy neki jelenjék meg elsőnek. A tanítványokkal elköltött étkezés után kezdődő, ünnepélyes párbeszédet a Föltámadott kizárólag csak Simonnal folytatta. Simon külön megbízatását, a lukácsi meghívástörténet az emberhalász képével elővételezte. Ezt most a Föltámadott egy másik képpel mondja ki, amelynek jelentős előtörténete van az ószövetségi üdvösségvárásban és magában Jézus igehirdetésében is: „Legeltesd juhaimat... Legeltesd bárányaimat.” (Jn 21,15-17) A Föltámadott kiemelt értelemben tette meg Simont nyája pásztorává, tehát első pásztorrá, nyája főpásztorává. Micsoda felelősségteljes vezetést, odaadó és önzetlen gondviselést foglal magában ez a keleti és bibliai kép a pásztorról, még inkább az ószövetségi ígéret a végső idők pásztoráról!

A Szentlélek elküldésével jött el a pillanat, hogy a Fölmagasztalt a Lélek erejével építeni kezdje Egyházát Péterre, a Sziklára. Biztos, hogy Péter nem volt olyan teológus, mint az egykori rabbi, Pál, vagy a zsidóknak írt levél szentírásismerő szerzője. Mégis kezdettől fogva ő a vezető ember az ősegyházban. A második generáció idejében készült Apostolok Cselekedeteiben számos csodatétel erősíti meg küldetését és Krisztusról tett tanúságát. A Tizenkettő közül egyedül Péter beszél az Apostolok Cselekedeteiben. Úgy jelenik meg, mint az ősegyház felelőssége tudatában lévő, a Lélek hatalmát bíró vezetője, mint az evangélium sikeres hirdetője és végül mint a pogány-misszió úttörője.

Pál 37 körül azért megy föl Jeruzsálembe, hogy megismerje Pétert (Gal 1,18). 

Az I. Heródes Agrippa alatt (44 körül) támadt, az Apostolok Cselekedeteiben is elbeszélt egyházüldözéssel mozgalmas időszak kezdődött Péter életében. Elhagyta Palesztinát, bár egyelőre csak a birodalom keleti részébe ment. Hogy Korintusban is járt volna, arra semmiképpen sem lehet abból következtetni, hogy ott létezett egy Kéfás-párt (1Kor 1,12), a lehetősége azonban mindenképpen megmarad. Az apostoli zsinat utáni időben (49 táján) Antiochiában találjuk. A kisázsiai egyházközségeknek szánt első Péter-levél nagy bizonyossággal az apostol kisázsiai tevékenykedését tételezi föl. Ugyanez a helyzet római tartózkodásával kapcsolatban is, amelyet természetesen a Római levél megírása utánra kell helyeznünk.

Amikor a hivatalos Róma megérezte, hogy az új vallás veszélyes lehet, mivel az emberek egyenlőségét hirdeti és éli, azonkívül a császárt nem tiszteli istenként, a keresztények arra kényszerültek, hogy összejöveteleiket a katakombák föld alatti sírkamráiban tartsák.

Halála időpontja bizonytalan. Tacitus szerint, amikor Néró felgyújtatta Rómát, a keresztények lettek megvádolva a tűzvészért. A hagyomány úgy tartja, hogy Pétert az ekkor bekövetkező üldözési hullám idején fogták el, és valamikor 64 és 67 között kivégezték. Kivégzése előtt a hagyomány szerint a Mamertinum börtönben tartották fogva Rómában.

Halálával kapcsolatban két legendát ismerünk, melyek alapjában kiegészítik egymást. Mind a kettő vértanúként ismeri el Pétert. Az is közös a két forrásban, hogy Szent Pétert Nero császár uralkodása alatt végezték ki tanai miatt. A Quo vadis-legenda szerint Péter menekült Rómából a császár kegyetlen keresztényüldözése elől a Via Appián, amikor megjelent előtte Jézus, aki éppen Rómába tartott. Péter megkérdezte tőle: Quo vadis, Domine? vagyis Hová mész, Uram? Jézus a következőt mondta neki: Visszamegyek Rómába, hogy ismét megfeszítsenek. Erre Péter visszatért a városba, és így vállalta a vértanúságot. A másik legenda szerint Pétert fejjel lefelé feszítették keresztre, mert nem akarta magát Jézussal egyenrangúvá tenni a halálban.

 

A római katolikus egyház szerint a következők védőszentje, oltalmazója: a római katolikus egyház, a pápák, a papok, Róma, a halászok, a halkereskedők, a hálószövők, a lakatosok, a kapusok, a felügyelők, az esztergályosok, a kárpitosok, a papírgyárosok, a papírkereskedők, a pénzváltók, a posztósok, a szappanosok, az üvegesek; továbbá kígyómarás, lábbetegségek és veszettség ellen kérik oltalmát.

 

Istenünk, ki a mai napon Szent Péter és Szent Pál apostol ünnepével ajándékoztál meg minket, kérünk, segítsd Egyházadat, hogy mindenben kövesse azok tanítását, akik ott álltak kereszténységünk kezdeténél!

 

Forrás:
Diós István: A szentek élete (https://archiv.katolikus.hu/szentek/0629.html)